Kényszerleszállást hajtott végre Vucic Moszkvába tartó gépe

2025. május 07. 17:31

A szerb elnök Moszkvába indult, hogy részt vegyen a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulóját ünneplő rendezvényen.

2025. május 07. 17:31
null

Feltartóztatták Aleksandar Vucic Moszkvába tartó repülőgépét szerdán Bakuban – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) az internetes oldalán, hozzátéve, hogy azóta már folytathatta útját a szerb elnök.

Aleksandar Vucic a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai ünnepségre indult el szerda délelőtt, ám a bakui repülőtéren azt mondták, gépe nem mehet tovább, mert az Oroszország és Ukrajna között folyó harcok miatt nincs engedélye tovább repülni. 

Néhány órás várakozás után azonban folytathatta az útját.

Korábban Lettország és Litvánia jelezte, nem engedélyezi, hogy a szerb elnök gépe az országuk légterén keresztül jusson Oroszországba. Az Európai Unió pedig többször is figyelmeztette Szerbiát, hogy hangolja össze külpolitikáját Brüsszelével, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen, ám a belgrádi vezetés ezt elutasította a két ország közötti hagyományosan jó kapcsolatokra hivatkozva.

Ukrajnai dróntámadások miatt több orosz város repülőterét lezárták, és a moszkvai repülőtereket sem lehet egyelőre használni – közölte az RTS.

A szerb elnök pénteken négyszemközti találkozón tárgyalna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd részt venne a második világháborúban aratott győzelem alkalmából szervezett ünnepi parádén.

***

Nyitókép: Andrej ISAKOVIC / AFP

 

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2025. május 08. 08:33
Az orosz sajtó arról is beszámolt, hogy Alijev azerbajdzsáni elnök az utolsó pillanatban nem volt hajlandó Moszkvába repülni..
auditorium
2025. május 08. 08:30
Kaja elrendelte, egyetlen EU-tag vagy jelölt se menjen Moszkvába a nácizmus leverésért emlékezni. Se Vuc., se Fic. se senki. Valóban nem tanácsos, mert történhet útközben valami váratlan esemény .
ittésmost
2025. május 08. 08:07
re Kotucso 2025. május 07. 17:33 "Az EU ezerszer undorítóbb, mint a Szovjetunió volt." Igen, sajnos ez már látszik... a zsarolások, a nemzet, vallás, nemek alattivá - emberalattivá kényszerítések... az embernek ez jut eszébe: Mt10.28 "Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani"
2025. május 08. 08:05 Szerkesztve
Hümm, Ficót nem engedik felszállni, Vucsicsot pedig földre kényszerítik. MONDJUK MÁR KI NYÍLTAN, HOGY MI ZAJLIK EURÓPÁBAN!!! A SZUPERTŐKE totalitárius Világállam-építése! Brüsszelen keresztül a szupertőke bevonszolja Ukrajnát, a trójai falovat az EU-ba, hogy a gigahitellel elvegye a tagállamok önrendelkezését!!! Mit is jelent ez valójában, kedves német választópolgárok? Hogy a pénzügyi elitetek a NEGYEDIK BIRODALMAT ÉPÍTI.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!